105 éve születet Somogyvári Gyula író, újságíró. Az MTI-nél, a Telefonhírmondónál és a Rádiónál dolgozott. Az 1920-as évektől Gyula deák néven verseket, később korában igen népszerű történelmi és világháborús regényeket, színműveket írt. 1944-ben a németek Mauthausenbe hurcolták, ahonnan sikerült hazatérnie, hogy aztán 1950-ben kommunista táborba internálták, ahol 1953-ban halt meg. /Évforduló rovat. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./
2008. május 27.
Kessler Jenő Ercsey-Ravasz Ferenc cikkéhez /Wass Albertről, még egyszer, Szabadság, máj. 23./ szólt hozzá. Szemforgató farizeusság a román „igazságszolgáltatás” (?) csökönyössége a Wass-per tekintetében. Abban az országban, amelyben nyíltan követelhetik Antonescu rehabilitálását, ahol a vasgárdisták szellemiségét felvállalók törvényesen tevékenykedhetnek, ott feltűnő ez az elzárkózás egy egykori népbírósági per felújításától. Kessler Jenő nem Wass Albert-rajongó, az ő kedvencei Karácsony Benő, Molnár Gábor, Somogyvári Gyula, éppen tragikus sorsuk miatt. Karácsony Benő kolozsvári ügyvédként elpusztult egy náci haláltáborban, Somogyvári Gyula Matthausenbe való hurcolása után, jellemzően a korra, a recski rabkórházban, míg Molnár Gábor természetbúvár-állatgyűjtő egy amazóniai baleset következtében fiatalon mindkét szemére megvakultan diktálta le utólag műveit. Kesslert megdöbbentette Ercsey meglepő kijelentése: „hogy megítéljem: háborús bűnös-e vagy sem, még csak nem is ismerem az ügy hátterét”, mert naivitás kétkedés nélkül elfogadni egy akkori népbíróság ítélet jogszerűségét. Akik támadják, amiatt teszik, mert létező kultusza alakult ki a társadalom jobboldalinak tekintett részében. Nem kellene felvállalni a megmondó ember szerepét, továbbá ellentmondást nem tűrően ítélkezni. /Kessler Jenő: Már megint… = Szabadság (Kolozsvár), máj. 27./
